1. Díjam *-*

Sziasztok itt az első díjam aminek 

nagyon, nagyon örülök! :) Köszönöm a 

díjat Fru Reiter-nek! :)

Szabályok:

-Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról.

-A jelölő minden kérdésére válaszolni kell.

-11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

-11 embert meg kell jelölni,és linkelni.

-Nincs visszaadás,visszajelölés.

 

 

11 dolog rólam:

1. Imádom a gyrost! <3 :) 

2. Van egy cicám akit Daisy-nek hívnak és nagyon szeretem! <3

3. Nagyon örülök ennek a díjnak. :)

4. Hiszek a szellemekben.

5. Szerelmes vagyok! :D

6. Imádok biciklizni.

7. Tudom furcsa, de imádok autózni. :)

8. Az az álmom, hogy színésznő legyek. *-*

9. Imádom a csokiiit! :)

10. Van egy fülbevaló gyűjteményem! :D

11. Imádok blogolni! 

Válaszaim:  

1.Mi a legnagyobb álmod?- Mint már a "11 dolog rólam" részben is írtam híres színésznő szeretnék lenni! :)

2.Miért kezdtél el blogolni?- Mert kikapcsol! Egyszerűen nem lehet szavakba önteni...szeretem és kész! :)

3.Kedvenc napod az évben?- Az összes kivéve a hétfő! :D

4.Sportolsz valamit? Ha igen, akkor mit?- Táncolok :)

5.Hiszel a fiú-lány barátságban?- Persze :)

6.Szereted Justin Bieber? Ha igen, akkor miért és ha nem, akkor miért?- Én nem szeretem, nem azért mert sokan azt mondják, hogy buzi, hanem eleve a hangját se szeretem...

7.Mi a véleményed aróól, hogy Palvin Barbit és Niall Horan-t összeboronálták?- Igazából semmit, jó lehet Barbinak, hogy ennyi külföldi "sztárral" "boronálták össze", mint mondjuk Justin Bieber.. :D

8.Mi a célod a blog írással?- Az, hogy híres legyen egyszer valamikor a blogom!

9.Melyik az az egzotikus hely ahová szívesen eljutnál?- Hawaii :)

10.Ki a kedvenc film színész/színész nő?- Bridgit Mendler, ha ő színésznőnek számít.. :D

11.Melyik a kedvenc zeneszámod és miért?- Nagyon sok zenét szeretek, mert az akkor is ott van nekem, amikor mindenki más nem! <3

11 kérdésem: 

1. Van háziállatod? 

2. Szingli vagy kapcsolatban? 

3. Ha rengeteg pénzed lenne miket vennél?

4. Tél vs. nyár?

5. Magas sarkú vs. lapos? 

6. Majd később, ha felnősz akarsz gyereket?

7. Szoktál veszekedni a családoddal? 

8. Kedvenc könyv?

9. Kedvenc színész?

10. Kedvenc énekes?

11. Kedvenc étel? 

11 ember akinek tovább küldöm: 

1. http://tsnssfanfiction.blogspot.hu/

2. http://bigtimerushandus.blogspot.hu/ 

(Bocsesz, de csak ennyit tudtam :( )

~4. Chapter~

Sziasztok husik! :3 Megjött az új rész! ;)

Megpróbálok kicsit több időt szakítani a blogra! Jó olvasást! 

~**~

Már-már félni kezdtem, hogy mi ez az egész. A félelmet rettegéssel társítottam mikor valami puffanást hallottam a fal mögül. A puffanások folytatódtak a "Könyvtár" feliratú helyiség közelében. Itt is ugyan olyan állott volt a levegő mint az egész Villában. Be akartam nyitni, de az ajtó megelőzött és kinyílt magától. Tipikus kísértet filmbe való jelenet volt. Beléptem az ajtón és sötét volt. A plafonból csöpögött a víz. Volt egy íróasztal a szobában. Egyedül roskadozott a sok könyvtől. Bár az íróasztal mellett egy szék is volt. Olyan amilyenen a suliban ültünk. A székben megpillantottam egy fejet. Azt hittem valaki több száz éve elaludt a sötétben, aztán megfordítottam és egy nő volt az. Hadd ne írjam le hogy nézett ki. Annyit mondhatok, hogy biztos voltam benne, hogy halott. Rám nézett elmosolyodott és megfogta a karom. Nagy nehezen kiszabadultam a szorításából. Futni kezdtem, mert tudtam nem barátságos viselkedésre utal, ha ráncigál. Amúgy mindeközben a nagynéném és Violetta sehol sem voltak. Különös, hogy így felszívódtak. Talán mind végig erre a percre vártak, hogy történjen valami a régi otthonomban. Lehet, hogy tudtak mindent, hogy anya meghalt, hogy apám ennyire nem szeret. És csak elakartak hozni, hogy véget vessenek mindennek. A gondolkozásomból egy hang ébresztett fel. A szellemre pillantottam és ő csak annyit mondott "Igen!". Mintha hallaná a gondolataimat. Talán igen,minden olyan iszonyatos volt itt. Aztán rájöttem ki ez a nő. Úristen, az anyám! Minden egyes vonása rá hasonlított. Most meg csak annyit mondott "Kicsim, úgy sajnálom, hogy itt hagytalak!". Nem, nem ez nem lehet. Menekülni akartam, de anya mindig a sarkamban volt. Csak futottam és futottam megállás nélkül. Mikor kifáradtam és megálltam anya rezzenéstelen arccal ott termett előttem. Azt mondta be akar mutatni valakinek akit nagyon fogok kedvelni. Mi van?  Még egy szellemet rám akar uszítani?! Megfogta a kezem és elkezdtünk futni. Vagyis nekem nem nagyon kellett, mert anya vezetett engem. Megálltunk és újra a talajt éreztem a lábam alatt. Egy temetőben voltunk. Nappal volt ezért nem igazán ijesztő. Egy fiú lépett ki az egyik sír mögül. Helyes volt és tiszta. Szerintem szellem, de nem tűnt annak.

-Amanda, ő itt Nick.-mondta anya a fiúra mutatva. 

-Ó, örülök, hogy megismertelek.

A fiú, vagyis Nick nem szólt semmit csak kezet nyújtott és mikor a bemutatkozást letisztáztuk megállt anya mellett, mintha csak tartaná a 3 lépés távolságot. 

-Amanda, ő a testvéred.-mondta anya félve a reakciómtól. 

-Mi?! És miért nem tudtad hamarabb mondani, hogy van egy eltitkolt (szerintem idősebb nálam, ezért bátyám..) testvérem?-kérdeztem felemelve a hangom. 

-Nem tudtam hogy mondjam el.

-Nem tudtad hogy mond el?-ismételtem meg anya válaszát kérdés ként, elég felháborodott kérdésként. 

Hátat fordítottam és elindultam a kapu felé. Mikor már fél úton lehettem valaki megfogta a kezem és visszahúzott. Nick volt az. 

-Most mi a bajod?-szólalt meg először.

-Hogy mi a bajom? Minden, minden olyan rossz, össze vagyok zavarodva.

-Megértem, de ne anyával veszekedj emiatt.-mondta Nick.

-Jól van eléggé túl lőttem a célon, ezt sajnálom, de azért a kiakadásomat is meg lehet érteni.

-Persze, hogy meg lehet, de én  inkább örülök, hogy van egy tesóm.-mosolyodott el.

-Na jó, ez kedves tőled.-viszonoztam a mosolyát. 

Egész úton beszélgettünk. Nevettünk és egyre jobban megismertem Nicket. Az is kiderült, hogy ő nem szellem, de ő is tud kommunikálni a szellemekkel.

Ez a rész elég rövid lett, de tartogatom az ötleteket, mert még nem kovácsoltam össze egy történetté teljesen! ;) 

xoxo: Viri <3

~3. Chapter~

Halihó!

Megjöttem! Nagyon sok késés után, de

meghoztam az új részt! Remélem akik az előző két részt olvasták

nem csalódtak bennem! Nem volt túl sok időm a blogjaimmal 

foglalkozni! Most is beteg vagyok, de azért itt ülök és 

írom a legújabb részt! Remélem tetszeni fog! :) xoxo: Virág! :) <3 

~**~

-Aranyos vagy, de nem hinném, hogy pikk-pakk elfelejtek mindent! De, hát egy próbát megér! -mondtam és megfogtam a karját, hogy bevezessem a házunkba.
A nagynéném csak nézett utánunk afféle "lányok, lányok, lányok" fejcsóválással.A szobámba érve Violetta csak nézte a nagy rumlit. Nem tudtam mit mondjak neki. Már olyan rég láttam és annyi bepótolni valónk lenne.
Segített mindent elpakolni a bőröndömbe én pedig apának nem is szólva kisurrantam a lakásból. Azért nem szóltam neki, mert gondolom nem is érdekelné. Több éve rám se hederít, akkor én miért csináljak úgy mintha az apám lenne?! Kiérve a házunkból valami rácsöppent az orromra. Egész nap fülledt volt a levegő, tehát gondoltam esni fog. Némán beszálltam a kocsiba és legurulva a járdáról magam mögött hagytam a régi, szörnyű életemet.
Egész úton az ablakot kémleletem mintha csak annyira érdekes lenne. Bár érdekes is volt ahogyan az esőcseppek komótos kopogással pottyantak a kocsi ablakára. Mintha az ablak élettelen tárgyból átváltana síró emberré. Szeretem nézni ahogyan esik az eső, mert az mindig megnyugtat. Violetta nem is tudta, hogy hozzám szóljon-e vagy ne. Olyan búskomor arc kifejezéssel ültem ott, mint aki citromba harapott.
Több órás kocsikázás után megérkeztünk a nagynéném Villájába. Már el is felejtettem, hogy milyen gazdag. Úgy éreztem anya végig velem van egész úton. És még tovább is, ha nem üldözöm el. Ez nem volt szándékomban, de a nagynéném is látja a halottakat és így nem hinném, hogy órákig tudnánk cseverészni anyával.
Mikor kinyitottam a Villa túl cifrázott ajtaját meglepődtem. Mindenhol díszes csillárok csüngtek úgy kapaszkodva mintha az életük múlna rajta. A falak tapétáját mindenhol tarka foltok borították. Hát, jobbra számítottam. A nagynéném egy szót sem szólt csak magunkra hagyott minket. Ketten álltunk az ódon Villában és én azon töprengtem ki töri meg a kínos csendet.
-Amanda! Nyugodtan pakolj le. Fel kísérlek a neked szánt szobába!-olyan fura arckifejezéssel mondta e szavakat Violetta, mintha hipnotizálva lenne.
Én követtem őt egy csigalépcsőn át egészen a szobákkal körülvett folyosóig. A hármas szoba volt az enyém. Violetta behurcolta a bőröndjeimet. Becsukta az ajtót és távozott. Olyan furcsa érzés tartott rabul. Nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy miért "ilyen" mindenki.Sok részletet nem vettem figyelembe. Kár volt, mert most mindent átgondoltam. Honnan tudták a nagynénémék, hogy mi történt velem? Hisz senki sem szólt nekik. És miért "ugrottak" ilyen gyorsan értem? Mert a nagynéném is régen olyan volt mint az apám. Nem törődött velem ennyire, mint most. És, ha egy Villában lakik miért néz ki ilyen lepukkantnak az egész épület? Ez mind együtt nagyon furcsa érzést keltett bennem. Már-már félni kezdtem, hogy mi ez az egész.

~2. Chapter~

Sziasztok! Megérkeztem a 2. résszel. Remélem eddig mindenkinek tetszik! :) Várom a pipákat, megjegyzéseket, és persze a feliratkozókat! ;)

By: Virág

 ~**~

Nem kellett volna ezt tennem. Kit is áltatok élni akarok még. Van még egy esélyem. Oda költözök a nagynénémhez. Talán majd tudok beszélni anyával is szellem korában. Remélem meg fogok gyógyulni, hülyeséget csináltam. Egy idióta vagyok.
Kopogtatott valaki a kórterem ajtaján, mire én feleszméltem mély gondolataimból. Azt mondta egy idős női hang, hogy ő segít rajtam és, hogy beszélni szeretne velem.
-Jöjjön be!-mondtam.
A nő kinyitotta az ajtót ás rám vigyorgott. Hányingerem lett ettől a mű vigyortól.
-Szia! Nem hinném, hogy tudod ki vagyok!-mondta tettetett bájossággal. De most komolyan elég ciki volt a jó pofizása.
-Hello! Eltalálta, gőzöm sincs, hogy kicsoda maga. -mondtam fintorogva.
-Ne légy' ilyen ellenséges. Segíteni szeretnék. Én egy pszichológus vagyok. -mondta teljesen átlagosan.
-Mi? Én nem vagyok bolond! -emeltem fel a hangom.
-Nyugodj meg! Senki sem mondta, hogy bolond vagy, csak tudni szeretném, hogy miért ártottál magadnak. -mondta őszintén.
-Azért, mert...
-Figyelj! Nekem elmondhatod! Azért vagyok itt. -mondta.
-De egy vadidegennek nem mesélem el életem történetét. -mondtam.
-Azt nem is k..-kezdte, de bele vágtam a szavába.-Oké. Én nem ismerem magát, maga sem engem, de azért nagyjából elmondom, hogy mi történt!-mondtam.
-Akkor hallgatlak!-komolyan úgy mondta, mintha vallatni akarna.
-Úgy kezdődött, hogy az apám alkoholista lett és egyre jobban megutáltam, mert egész gyerekkoromban nem foglalkozott velem. Aztán anyu meghalt, nem rég. És én úgy éreztem, hogy minek is élnem, mikor az anyámon kívül senki sem szeretett. Ezért csináltam ezt a hülyeséget. -mondtam, és egy árva könnycsepp gördült le az arcomon.
-Megértelek. -mondta.
-Nem hinném...-mondtam és lefeküdtem az ágyamra, arcomat belefúrva a párnába.
Aztán csak azt hallottam, hogy a nő sóhajt egyet, majd az ajtó kinyílik és ugyan azzal a mozdulattal becsapódik. Azért jó volt beszélni erről valakivel. Bár nem hinném, hogy annyira megért. Csak az tud megérteni aki már átélte ezt. Na mind egy. Majd meglátjuk mennyire tud meggyőzni. Várjuk ki a végét.
~*Másnap*~
Ma a fejembe vettem, hogy beszélek anyával.  Azt akartam, hogy küldjön egy jelet, ha itt van velem. Megvártam, hogy akik velem egy szobában voltak elinduljanak kifelé, és akkor kezdődhetett a szellem idézés. Hoztam gyertyákat a táskámból, mivel mindig tartok magamnál, hátha beszélni kellene valakivel aki elhunyt. Kör alakban lehelyeztem a földre őket és azt mondtam: "Anyu, ha itt vagy küldj egy jelet!". Hirtelen, mintha vérengző farkasok falnák fel a szomszéd beteg kekszeit. Tehát anyu itt van. Nem akartam a kórház kellős közepén szellemesdit játszani, ezért elpakoltam mindent és visszapattantam az ágyamba. Pont bejött mindenki és nem fogtak gyanút. A betegeket egy orvos követte. Szép ütemesen odasétált hozzám és így felelt:
-Amanda!  Haza mehet. -mondta, kedvesen, és már el is tűnt az ajtó mögött.
Huh, örültem, hogy is meg nem is, hogy haza mehetek. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem.
Összepakoltam a cuccaimat és már el is suhantam. Éppen sétáltam haza mikor elkezdett csörögni a telefonom. Felvettem és egy ismerős hang volt...a nagynénémé.
-Halló? -szóltam bele.
-Szia, Kincsem! Hogy vagy? Apád mondta, hogy kórházban vagy.
-Jól vagyok. Most engedtek ki. -mondtam.
-Oké, akkor azonnal ott vagyok!
-De...-nem tudtam többet mondani, mert letette.
Bár ezt akartam. Megszabadulni ettől a helytől, hogy egy új életet kezdhessek.
Már az ajtó előtt álltam, mikor valaki hátulról eltakarta a szememet a tenyerével. A tenyérnek finom virágos kézkrém illata volt. Akkor jöttem csak rá, hogy ki ő. Az unokatestvérem, Violetta. Elég komplikált, hogy miért él a nagynénémnél, de hagyjuk is.
-Violetta! -mondtam vihogva.
-Szia, Amanda! Hogy vagy? Hallottam mi történt! -mondta az ajkát harapdálva.
-Hát igen volt egy kis "balesetem". -mondtam nyűgösen.
-Ó, hát mi azért jöttünk, hogy elgyere hozzánk, meglásd nagyon jó lesz, és elfelejtesz minden rosszat ami itt történt veled! -mondta kedvesen.
-Aranyos vagy, de nem hinném, hogy pikk-pakk elfelejtek mindent! De, hát egy próbát megér! -mondtam és megfogtam a karját, hogy bevezessem a házunkba.
A nagynéném csak nézett utánunk afféle "lányok, lányok, lányok" fejcsóválással.

~1. Chapter~

Amanda Lewis vagyok. Kis korom óta tudok beszélni a halottakkal. Furcsa, mert egyik nap reggel mikor felkeltem nem éreztem semmi rosszat. Felkeltem, felöltöztem és elmentem a suliba.
Már rég a tanórán ültem, mikor megcsörrent a telefonom. Kérdőn néztem a tanár úrra, ő pedig csak biccentett és kirohantam, hogy felvegyem a telefonomat. A kórházból hívtak. Azt kérdezték én vagyok e Amanda. Válaszoltam egy félénk igennel. Végig futott valami az agyamon. Reggel éreztem egy szellem jelenlétét a szobámban. Talán azért hívnak, mert valamelyik családtagommal történt valami. Nem, erre gondolni sem mertem...vagy még is? Az anyám.  Azt mondták, hogy autóbalesetben meghalt. De az nem lehet. Hisz reggel még láttam ahogy a szobájában alszik. Ez csak egy rossz vicc? Sajnos nem. Az orvos azt mondta, hogy a  súlyos sérülései miatt már csak pár órája van. Olyan szörnyű volt ezt hallani. A saját anyám. És most csak úgy itt hagy. Egy ideig úgy éreztem nincs miért élnem. Nem szóltam senkinek csak elrohantam a suliból. Zokogva rohantam, és csak rohantam megállás nélkül. Otthon berontottam a lakásba és csak néztem ahogy apu megint sört vedel. Nem. Nem tudok így élni. Az alkoholista apám mellett és...és senki más nincs itt velem. Bezárkóztam a fürdőszobába. Kerestem egy borotvát. Véget kellett vetnem a szörnyű életemnek, hogy anyuval lehessek odaát. Megtaláltam apu régi borotváját és egy pengét letörtem róla. Belül egy hang azt mondta ne tegyem, de én csak anyura tudtam gondolni. A csuklómhoz szorítottam a hegyes tárgyat és elkezdtem vágni magam. Egyre súlyosabb lett a kezem látványa. Hirtelen minden elsötétült, lehunytam a szemem, sokkal jobb lesz így mindenkinek. Vagy mégsem? A kórházban ébredtem fel. Nem tudtam hogy kerültem oda. Talán csak képzelődök? Nem...olyan valóságos minden. Nem kellett volna ezt tennem...



Remélem eddig mindenkinek tetszik. Bocsi a rövidke részért, de ez csak bevezetés. ;)

Virág

~Prologue~

Éreztetek már úgy, hogy van valami a levegőben amit nem láttál még sosem. Nem? Akkor ebben a blogban megtudhatod, hogy a 16 éves Amanda mit érez akkor amikor szellemekkel társalog. Persze nem csak egy közönséges szellem, hanem más...más. Úgy érzi már egész életében ismerte. Hogy miért? Az kiderül minden nap Amanda naplójából.