By: Virág
~**~
Nem kellett volna ezt tennem. Kit is áltatok élni akarok még. Van még egy esélyem. Oda költözök a nagynénémhez. Talán majd tudok beszélni anyával is szellem korában. Remélem meg fogok gyógyulni, hülyeséget csináltam. Egy idióta vagyok.
Kopogtatott valaki a kórterem ajtaján, mire én feleszméltem mély gondolataimból. Azt mondta egy idős női hang, hogy ő segít rajtam és, hogy beszélni szeretne velem.
-Jöjjön be!-mondtam.
A nő kinyitotta az ajtót ás rám vigyorgott. Hányingerem lett ettől a mű vigyortól.
-Szia! Nem hinném, hogy tudod ki vagyok!-mondta tettetett bájossággal. De most komolyan elég ciki volt a jó pofizása.
-Hello! Eltalálta, gőzöm sincs, hogy kicsoda maga. -mondtam fintorogva.
-Ne légy' ilyen ellenséges. Segíteni szeretnék. Én egy pszichológus vagyok. -mondta teljesen átlagosan.
-Mi? Én nem vagyok bolond! -emeltem fel a hangom.
-Nyugodj meg! Senki sem mondta, hogy bolond vagy, csak tudni szeretném, hogy miért ártottál magadnak. -mondta őszintén.
-Azért, mert...
-Figyelj! Nekem elmondhatod! Azért vagyok itt. -mondta.
-De egy vadidegennek nem mesélem el életem történetét. -mondtam.
-Azt nem is k..-kezdte, de bele vágtam a szavába.-Oké. Én nem ismerem magát, maga sem engem, de azért nagyjából elmondom, hogy mi történt!-mondtam.
-Akkor hallgatlak!-komolyan úgy mondta, mintha vallatni akarna.
-Úgy kezdődött, hogy az apám alkoholista lett és egyre jobban megutáltam, mert egész gyerekkoromban nem foglalkozott velem. Aztán anyu meghalt, nem rég. És én úgy éreztem, hogy minek is élnem, mikor az anyámon kívül senki sem szeretett. Ezért csináltam ezt a hülyeséget. -mondtam, és egy árva könnycsepp gördült le az arcomon.
-Megértelek. -mondta.
-Nem hinném...-mondtam és lefeküdtem az ágyamra, arcomat belefúrva a párnába.
Aztán csak azt hallottam, hogy a nő sóhajt egyet, majd az ajtó kinyílik és ugyan azzal a mozdulattal becsapódik. Azért jó volt beszélni erről valakivel. Bár nem hinném, hogy annyira megért. Csak az tud megérteni aki már átélte ezt. Na mind egy. Majd meglátjuk mennyire tud meggyőzni. Várjuk ki a végét.
~*Másnap*~
Ma a fejembe vettem, hogy beszélek anyával. Azt akartam, hogy küldjön egy jelet, ha itt van velem. Megvártam, hogy akik velem egy szobában voltak elinduljanak kifelé, és akkor kezdődhetett a szellem idézés. Hoztam gyertyákat a táskámból, mivel mindig tartok magamnál, hátha beszélni kellene valakivel aki elhunyt. Kör alakban lehelyeztem a földre őket és azt mondtam: "Anyu, ha itt vagy küldj egy jelet!". Hirtelen, mintha vérengző farkasok falnák fel a szomszéd beteg kekszeit. Tehát anyu itt van. Nem akartam a kórház kellős közepén szellemesdit játszani, ezért elpakoltam mindent és visszapattantam az ágyamba. Pont bejött mindenki és nem fogtak gyanút. A betegeket egy orvos követte. Szép ütemesen odasétált hozzám és így felelt:
-Amanda! Haza mehet. -mondta, kedvesen, és már el is tűnt az ajtó mögött.
Huh, örültem, hogy is meg nem is, hogy haza mehetek. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem.
Összepakoltam a cuccaimat és már el is suhantam. Éppen sétáltam haza mikor elkezdett csörögni a telefonom. Felvettem és egy ismerős hang volt...a nagynénémé.
-Halló? -szóltam bele.
-Szia, Kincsem! Hogy vagy? Apád mondta, hogy kórházban vagy.
-Jól vagyok. Most engedtek ki. -mondtam.
-Oké, akkor azonnal ott vagyok!
-De...-nem tudtam többet mondani, mert letette.
Bár ezt akartam. Megszabadulni ettől a helytől, hogy egy új életet kezdhessek.
Már az ajtó előtt álltam, mikor valaki hátulról eltakarta a szememet a tenyerével. A tenyérnek finom virágos kézkrém illata volt. Akkor jöttem csak rá, hogy ki ő. Az unokatestvérem, Violetta. Elég komplikált, hogy miért él a nagynénémnél, de hagyjuk is.
-Violetta! -mondtam vihogva.
-Szia, Amanda! Hogy vagy? Hallottam mi történt! -mondta az ajkát harapdálva.
-Hát igen volt egy kis "balesetem". -mondtam nyűgösen.
-Ó, hát mi azért jöttünk, hogy elgyere hozzánk, meglásd nagyon jó lesz, és elfelejtesz minden rosszat ami itt történt veled! -mondta kedvesen.
-Aranyos vagy, de nem hinném, hogy pikk-pakk elfelejtek mindent! De, hát egy próbát megér! -mondtam és megfogtam a karját, hogy bevezessem a házunkba.
A nagynéném csak nézett utánunk afféle "lányok, lányok, lányok" fejcsóválással.
