~4. Chapter~

Sziasztok husik! :3 Megjött az új rész! ;)

Megpróbálok kicsit több időt szakítani a blogra! Jó olvasást! 

~**~

Már-már félni kezdtem, hogy mi ez az egész. A félelmet rettegéssel társítottam mikor valami puffanást hallottam a fal mögül. A puffanások folytatódtak a "Könyvtár" feliratú helyiség közelében. Itt is ugyan olyan állott volt a levegő mint az egész Villában. Be akartam nyitni, de az ajtó megelőzött és kinyílt magától. Tipikus kísértet filmbe való jelenet volt. Beléptem az ajtón és sötét volt. A plafonból csöpögött a víz. Volt egy íróasztal a szobában. Egyedül roskadozott a sok könyvtől. Bár az íróasztal mellett egy szék is volt. Olyan amilyenen a suliban ültünk. A székben megpillantottam egy fejet. Azt hittem valaki több száz éve elaludt a sötétben, aztán megfordítottam és egy nő volt az. Hadd ne írjam le hogy nézett ki. Annyit mondhatok, hogy biztos voltam benne, hogy halott. Rám nézett elmosolyodott és megfogta a karom. Nagy nehezen kiszabadultam a szorításából. Futni kezdtem, mert tudtam nem barátságos viselkedésre utal, ha ráncigál. Amúgy mindeközben a nagynéném és Violetta sehol sem voltak. Különös, hogy így felszívódtak. Talán mind végig erre a percre vártak, hogy történjen valami a régi otthonomban. Lehet, hogy tudtak mindent, hogy anya meghalt, hogy apám ennyire nem szeret. És csak elakartak hozni, hogy véget vessenek mindennek. A gondolkozásomból egy hang ébresztett fel. A szellemre pillantottam és ő csak annyit mondott "Igen!". Mintha hallaná a gondolataimat. Talán igen,minden olyan iszonyatos volt itt. Aztán rájöttem ki ez a nő. Úristen, az anyám! Minden egyes vonása rá hasonlított. Most meg csak annyit mondott "Kicsim, úgy sajnálom, hogy itt hagytalak!". Nem, nem ez nem lehet. Menekülni akartam, de anya mindig a sarkamban volt. Csak futottam és futottam megállás nélkül. Mikor kifáradtam és megálltam anya rezzenéstelen arccal ott termett előttem. Azt mondta be akar mutatni valakinek akit nagyon fogok kedvelni. Mi van?  Még egy szellemet rám akar uszítani?! Megfogta a kezem és elkezdtünk futni. Vagyis nekem nem nagyon kellett, mert anya vezetett engem. Megálltunk és újra a talajt éreztem a lábam alatt. Egy temetőben voltunk. Nappal volt ezért nem igazán ijesztő. Egy fiú lépett ki az egyik sír mögül. Helyes volt és tiszta. Szerintem szellem, de nem tűnt annak.

-Amanda, ő itt Nick.-mondta anya a fiúra mutatva. 

-Ó, örülök, hogy megismertelek.

A fiú, vagyis Nick nem szólt semmit csak kezet nyújtott és mikor a bemutatkozást letisztáztuk megállt anya mellett, mintha csak tartaná a 3 lépés távolságot. 

-Amanda, ő a testvéred.-mondta anya félve a reakciómtól. 

-Mi?! És miért nem tudtad hamarabb mondani, hogy van egy eltitkolt (szerintem idősebb nálam, ezért bátyám..) testvérem?-kérdeztem felemelve a hangom. 

-Nem tudtam hogy mondjam el.

-Nem tudtad hogy mond el?-ismételtem meg anya válaszát kérdés ként, elég felháborodott kérdésként. 

Hátat fordítottam és elindultam a kapu felé. Mikor már fél úton lehettem valaki megfogta a kezem és visszahúzott. Nick volt az. 

-Most mi a bajod?-szólalt meg először.

-Hogy mi a bajom? Minden, minden olyan rossz, össze vagyok zavarodva.

-Megértem, de ne anyával veszekedj emiatt.-mondta Nick.

-Jól van eléggé túl lőttem a célon, ezt sajnálom, de azért a kiakadásomat is meg lehet érteni.

-Persze, hogy meg lehet, de én  inkább örülök, hogy van egy tesóm.-mosolyodott el.

-Na jó, ez kedves tőled.-viszonoztam a mosolyát. 

Egész úton beszélgettünk. Nevettünk és egyre jobban megismertem Nicket. Az is kiderült, hogy ő nem szellem, de ő is tud kommunikálni a szellemekkel.

Ez a rész elég rövid lett, de tartogatom az ötleteket, mert még nem kovácsoltam össze egy történetté teljesen! ;) 

xoxo: Viri <3